ISTENNEL
SAKKOZOM
ÉRTE
KÉPKOCKÁK RABSÁGÁBAN REPÜLÖK
Barát
Barátság! Ez a legjobb orvosság a gyógyulásra.
Mindenre újat, mindenre más színű pacát!
Zavarna, ha nem lennél részem,
ha szétszórtságom, szenvedélyem nem csillapítanád.
Hiányozna a közép, a lélek, az erő!
Harsányabb, hevesebb lennék; hasztalan - szétszórt.
A barátság lélek-folyosó, belül áramló anyag-szellem.
Minél nagyobb a hiány, annál őrültebbé válok,
Egyre szélsőségesebb leszek.
Különbözni fogok önmagamtól, mindentől!
Zavaró érzéseim, álmaimba élem meg,
Szomorúan, erőszakolva alkotok egységet.
Túlcsordul álmom a valóságban,
Ringatnám lelkünk tovább, egymás után, együtt.
Naponta máshogy pulzálna szívem mellkasodban.
Tükörképed lennék; szeszélyes meztelen rohanó.
Tolongó hangos vízesése akaratodnak.
Duzzadó, fellelkesült forradalmára szívednek.
Tágas fennsíkra kísérő vándortárs.
Megújuló tavaszi virágzó jelkép.
Játszó nő; ragyogó elméd őrült hírnöke.
Istennel sakkozom érted!
Túl akarlak élni egész lényemmel!
Magam után akarlak hagyni,
Embereknek, mozgásnak, Univerzumnak,
lángoknak, szeleknek, tengernek!
Rohanj, reszkess, robbanj, remegj!
Maradsz itt Bennem,
Belém vagy írva!
Elárulom
Elárulom Neked, hogy
mindennap megszöktetlek,
majd visszaviszlek. Hogy
ismeretek nélkül tudok
vándorolni veled, tág tereken
és szűk ösvényken. Szerettem
volna, ha tudod, tudok sálat
kötni, fel tudom tenni helyesen,
még mindig megfojt mind.
Elárulom Neked, hogy
nincs sok időnk, nincs visszaút.
Apró kavicsokat már szórtunk,
teli a folyosót, a boldogság
előszobáját hosszan hintettük,
eltévedtünk egyszer. Elárulom,
hogy rég elindultam Hozzánk:
összekarolkozó lelkeinkhez,
talán egyszer itt leszel Te is.
Néha
Néha szívembe szúrnám a percek pillanat tőrjeit
Néha szívembe szúrnám a percek pillanatait
Néha szívembe szúrnám a perceket
Néha szívembe szúrnám
Néha szívem
Néha
Néha szívem
Néha szívembe szúrnám
Néha szívembe szúrnám a perceket
Néha szívembe szúrnám a percek pillanatait
Néha szívembe szúrnám a percek pillanat tőrjeit
Ki akarlak kiabálni...
Meg akarlak érinteni,
Eltévedni Benned;
végtagjaid ereiben akarok futkosni,
Én akarok lenni a mozgás,
az elmédben levő kísértés,
az ujjaid végeinél a bőr,
a remegő tested nyugtató
hullámzó csend.
Sétálni szeretnék...
eltévedni Benned;
elcsendesülő áramvonal akarok lenni
a takaród alatt, betakaró test,
a csempéről lefolyt verejtékeid,
a szégyenedbe bújt lelkiismereted,
vaksötétben fényt festő,
álomba hajtogató mesélőd.
Ki akarlak kiabálni...
megtalálni magamban,
mielőtt elfelejteném arcodat,
mielőtt más is meglesne álmodban,
mielőtt benyitna más,
mielőtt megkívánnád Vele,
megkívánlak egy sétára,
amin nem akartál járni,
de Én mégis elhívlak.
En passant
Bolond vagyok, hiányzol;
Elmaradnak képzelgéseink,
nem fedezünk fel új éneket.
Ne utálj, ne légy dühös,
Túl régóta nem vagy
és én túl rég elhagytam
Benned Magamat.
Olcsó játékokat űzök,
en passant
félbehagytál!
Levetkőztettél csontomig,
húsomat etted, égetted
rajtam vágyaid,
képzelgek.
Kezemhez értél és
szeretni akartál,
mintha Én lettem volna
az ikercsomagod,
amit magadba hordtál
hosszú évekig,
egy felhőkarcolóról
lelógattad a micsodádat
és Nekem adtad magamat,
Én meg vissza magadnak.
Üres a színpad.
Világos, sötét.
Ma már szemed közé
csak az nézhet,
akiről képzelegtem.
Kifogtál magadon!
Most minden elég,
végül kiírom:
bolond vagyok!
Más bolondja.
A tegnapié, a tegnap
előttié, a maié,
az otthoné.
Az övé.
Pucér melléd
álló . . .
en passant.
Irány
Mintha hamis emberek vennének körül
és mérgüktől váltam volna beteggé.
Valami rossz az egyenletemben,
kiszabadult belőlem egy érzés;
ajkaim rossz helyre helyeztem ismét,
most már tényleg betartom: nincs több más,
nem kell többé senki!
Nincs Társ, nem vagyok alkalmas,
magányos leszek, magányos 30 feletti.
Nem ölelek át senkit, jobb lenne némává válni...
Tekintetem magammal osztani meg.
Nem kell Múzsa, rosszra összpontosítok,
túl sok a nem, a nincs!
Nincs - Én meg vagyok.
Magamat szeretem, csókolom,
könnyekkel küzdök;
hidak peremén keresem már leugrott
Társaim éhes lelkeit.
Nappal kiszivattyúzták gondolataim,
este Tv elé kéne ülnöm,
távirányítóval, nyomkodni össze-vissza a gombot,
hangot szabályozni - ahogy a "normális" emberek teszik,
majd egy klikkel megrendelni éjjelre álmaim,
amiben haza hívnak, de félek akkor már késő lesz.
Rossz útra estem, rá bűneimre, kevés lesz hitem;
hiába mondom: - Isten majd megbocsájt...
Hiába üvöltöm...
Ami a szerelmeket illeti,
romantikusabb elképzeléseim voltak.
Ember tervez, Isten végez!